Tartástechnológia

Miért éppen strucc?

A strucc, mint haszonállat alkalmazása mellett is az egyik fő érv a könnyen megvalósítható természetközeli tartástechnológia. A madarak neveléséhez körülbelül 60%-ban lucernát és 40%-ban hagyományos takarmányokat használunk, mint a zab, árpa, borsó vagy a kukorica. A kezdeti időszakban dolgozunk késztakarmánnyal is, de az is GMO mentes és folyamatosan kerüljük az antibiotikumok és az állatgyógyászati készítmények használatát.

A természet patikájában hiszünk, így szükség esetén első sorban olyan lehetőségekhez nyúlunk, mint a csalán, a citromfű vagy a vadgesztenye őrlemény. Elkötelezettek vagyunk a szakmánk, az állatok és a közös jövőnk iránt.

agratite-keltetes-strucc-tojasok

Keltetésről

Mi az AgRatite-nál úgy tartjuk, hogy a professzionális munka az alapoknál kezdődik, éppen ezért a gazdaságunk legfontosabb építő köveit, a tojásokat kiemelt alapossággal kezeljük.

Fő célunk, hogy a legmagasabb hatásfokkal működhessen keltetőnk, éppen ezért kezeljük a tojásokat a lehető legnagyobb gondossággal és odafigyeléssel.

Egyszerre akár 1000 darab tojást is tudunk keltetni, így egy év alatt több ezer madár felnevelése is biztosított.

Nevelés

Életük első 3-4 hetében a higiéniás alapelvek betartása mellett nagyon ügyelünk arra is, hogy a megfelelő körülmények közé kerüljenek. Javarészt ebben az időszakban dől el, hogy erős és egészséges madarakat tudunk e felnevelni, és ez természetesen hatással van a későbbi húsminőségre vagy a leendő tenyész madarak esetében a termelékenységre.

12 hetes korukban átkerülnek a külső karámokba, ahol szabadabb körülmények közt kisebb létszámmal, nagyobb élettéren osztozhatnak.

Írjon nekünk!

Írj nekünk! Kérdésed lenne vagy felvennéd a kapcsolatot velünk? Küldj üzenetet és felkeresünk!

Scroll to Top